Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánok!

Gryllus Vilmos:

Levél a Mikuláshoz

Fehér szakállú kedves Mikulás,

de szeretnék találkozni teveled!

És hogy tudd, hogy mit hozz majd,

azért írom neked a levelet.

Jól tudod te azt, kedves Mikulás,

tudod, hogy mi az, amit szeretek,

s hogy én abból meg tudok enni

egy egész táblát, nem csak egy szeletet!

Azt hozz nekem egy nagy zsákkal,

és ne csak mogyorót almával!

Fehér szakállú kedves Mikulás,

de szeretnék találkozni teveled!

És hogy tudd, hogy hova gyere majd,

azért írom neked a levelet.

Jól tudod te azt, kedves Mikulás,

tudod, hogy hanyadik az emelet

a mi házunkban, a mi utcánkban,

ahová én is naponta bemegyek.

Hogyha idejössz hajnalban,

kint lesz a cipőm az ablakban.

Ne feledd, Mikulás! Hajnalban

vár rád a cipőm az ablakban!

Az elmúlt pár hónapban, míg nem voltam sok minden történt a családunkban, azon túl, hogy a férjem ilyen súlyos betegségen esett át.
Elsőként megszületett áprilisban a 6. kisunokánk Petike

majd májusban sikerült elvégeznem az ELO-nál a Kertépítés tanfolyamot

 az első fiú unokánk, Ferike elballagott az Óvodából:

... aztán volt T.bicske is

Az idei év elején a Tápióbicskei nyaraló ilyen szép táblával gazdagodott:

Most egyenlőre ennyit sikerült. Folyt. köv. :D

Mamu

Csekő Kató:
Egy őszi délután

Egy őszi hideg szeles késődélután,
Ballagott a férfi hazafelé a nyirkos utcán.
Magányos volt, s hideg szíve,
Senkit sem szeretett, senki sem szerette.
Kigyúltak már azt utcai fények,
S erősebben fújtak a fagyos szelek.
Fejét lehajtva, kabátját összehúzta,
Lépteit jobban megszaporázta.

Kopott vaskapujához érve,
Zsebében kulcsát keresgélte.
Megtalálta, elővette, ám leejtette,
Morgolódva lehajolt, hogy a kulcsot felvegye.
S akkor, a kerítése tövében előbújó kisvirágot észre vette.
- mindenhol csak a gazok nőnek- mormogta félhangosan.
A szomszéd kislány rászólt szeretettel nem haragosan,
bácsi kérem, azt a virágot neked én ültettem.

.A férfi a vállát rándítva mondta – én ilyent nem kértem.
Azzal bement a fűtetlen, hideg házába.
Kopott kabátját hanyagul ledobva,
Kályhájába tüzet rakva
Kavargott benne a kislány mondata.
- minek nekem virág? – mormogta.

Éjszaka lett, nem jött álom a szemére,
Mindig a szomszéd kislány jutott az eszébe,
-virágot nekem? Nekem? Nekem ültette.
Majd felkelt, konyhájából a nagykést magához vette,
Kiment, s a kisvirágot óvatosan a földből kivette,
A házba bevitte és gondosan elültette.
Másnap, mielőtt dolgozni ment, köszönt a virágnak,
Odakinn, mosolytalanul bólintott a kislánynak.

Kislány szelíden szólt, s rámosolygott.
-Látom bácsi, bevitted a virágot.
-Be – válaszolta, majd elballagott.
Este sietett haza, mert tudta, már nincs egyedül,
Várja a kisvirág, mely az ablakában ül.
A virág napról napra cseperedett, majd narancssárga virágot hozott,
A férfi boldog lett, hisz színével szürkeségébe napot lopott.

Egy nap a boltba betérve, nem csak a szokásos vacsoráját vette.
Hanem egy nagytábla csokit levett a polcról és kosarába tette.
Másnap reggel toporgott kapujában a kislányra várva,
Órájára pillantott párszor és várt és várt, de hiába.
Este nem is hazasietett, hanem egyenest a szomszédjához csengetett,
Idős néni jött elébe
– Jó estét, a kislányt keresem, a szomszédból vagyok,
A kislány beteg lett, kórházba van – mondta a nénike – nagymamája vagyok.

A férfi elsápadt, beleremegett, majd összekapta magát és a kórházba sietett.
-Hová- hová – szólt egy nővér – egy kislányt keresek ma beteg lett,
- Ma délután meghalt, megállt a pici szíve, sajnos az úr késve érkezett.
Hazafelé, koszorút köttetett hatalmasat, színes, tarka virágokból.
Eljött a nap! Lógó orral felvette fekete öltönyét, csokit is elővette táskájából,
Majd letépett egy szirmot a kislánytól kapott virágból.
Könnyes szemmel lépett a parányi sírgödörhöz, csokit és a szirmot beledobta,
- Köszönöm – összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel, de hangosan érthetően mondta.

Hetente friss virágot vitt az aprócska sírhalomra – köszönöm – csak ezt az egy szót mormolta.
Tavasszal, a féltett, nagy gondossággal ápolt kisvirágját magához vette,
A temetőbe kivitte, azt a kislány sírjára könnyezve elültette.
- Köszönöm! Ezt a virágot Tőled kaptam,
Látod? Most ezt visszaadtam,
Már tudom, megtanultam,
Mi az, hogy szeretni,

Hogy néha meg kell állni.