Vihar Béla:

Szemközt a csillaggal

Mi vagyok? Röpke porszem,

suhanó pillanat.

Ez villant rám az éjből

a csillagok alatt.

Évmilliók lobogtak,

s köröskörül a csend

átszelte, hömpölyögve,

a Tért, a Végtelent.

Alázat szállt szívembe,

majd szóltam: csillagok,

egy lobbanás az égen,

s eltűnök, meghalok,

de parány emberlétem

mégis több és nagyobb:

én tudom, hogy ti vagytok,

s ti nem, hogy én vagyok.

Galambos Bernadett : 

Öreg szél

Ablakomból hallgatom:

öreg Szél mesél.

Elmondja, hogy hogyan

sír-rí százezer levél.

Szeretnének még maradni

ott az ághegyen,

de ez a szél - pajkos, öreg -

csak-csak nem pihen!

Azt susogja a fák felett 

- itt bent hallgatom -:

"Hamarosan itt lesz a tél,

hideg lesz nagyon! 

Minden levél bújjon össze,

Avar-puha ágy! 

Melegítse a fák alját,

mint a jó anyák!

Ablakomból hallgatom,

hogyan fúj a szél.

Fáj a szívem, szomorkodik:

Lassan itt a tél.

Szép napot!


Lassan itt a tél, ideje lecserélnem a fotómat.

Mamu

Gyulai Pál :

Bálteremben

Mélázva állok a teremben,

Szép ifju párok serege lebben

Körűlem, táncot táncra lejtve,

Az élet gondját nem is sejtve.

A víg zene s vidám kedv árja,

Mely szívöket úgy általjárja,

Reám is hat s játszik velem

Vesztett ifjúság, szerelem!

Örűltem én is fényes éjnek,

Víg kedvü zajnak, víg zenének

Csillárok, reszkető világa,

Bokréták illatos virága,

A nők mosolyja, hangja, arca,

És szívem titkos, néma harca

Mind rég elmult... játszik velem

Vesztett ifjúság, szerelem! 

Akit oly hőn s hiven szerettem,

Mi sokszor vártam, láttam itten,

Mi szép volt és mi bájjal lejtett,

De értem fényt és zajt felejtett.

Szerelme kincse, lelke éke,

Szivem egyetlen szép emléke,

Boldog napok!... játszik velem

Vesztett ifjúság, szerelem! 

Hány lyányka itt e víg csoportban,

Ki úgy örűl, amint ő hajdan!

Az élet gondja, súlya, átka

Nem érinté még, boldog mátka,

Majd boldog nő s egy pár év mulya,

Mint ő, hervadva, sírba hullva.

Gyászfátylon át játszik velem

Vesztett ifjúság, szerelem! 

Hány ifju itt e vig csoportban,

Aki oly boldog, mint én voltam,

S majd egykor gyors napok letüntén

Oly mélabús lesz, aminő én,

És a jelenben nem talál mást,

Mint veszteséget és csalódást,

S a multban él... játszik velem

Vesztett ifjúság, szerelem! 

Mind elvesztjük, hiába sírunk,

Korább' vagy később', amit bírunk,

Oly hirtelen hervad virágunk,

Csak egy lehellet boldogságunk!

Mulassatok, szép ifju párok,

Meg nem zavarlak, ha mélázok,

S megenyhülök... játszik velem

Vesztett ifjúság, szerelem!

Juhász Gyula: 

Consolatio

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,

Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.

Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,

Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Emlékük, mint a lámpafény az estben,

Kitündököl és ragyog egyre szebben

És melegít, mint kandalló a télben,

Derűs szelíden és örök fehéren.

Szemünkben tükrözik tekintetük még

S a boldog órák drága, tiszta üdvét

Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt

És élnek ők tovább, szűz gondolatként.