Kosztolányi Dezső:

Beszélő boldogság

Beszélni kell most énnekem. Szeretnek.

Szeretnek engem, boldogság, hogy élek.

Beszélni kell mindig, s nem embereknek,

hogy vége már, eltűntek a veszélyek.

Beszélni égnek, fáknak és ereknek,

neked, ki nagy vagy, mint az űr, te lélek,

s nincsen füled sem, látod, én eretnek,

csupán neked, a semminek beszélek.

S ki hajdanán lettél a fájdalomból,

mely a vadember mellkasába tombol

és a halál vas-ajtain dörömböl,

most megszületsz belőlem és dalomból,

minthogy kitörve rég bezárt körömből,

ujjongva megteremtelek örömből.