Vihar Béla:

Szemközt a csillaggal

Mi vagyok? Röpke porszem,

suhanó pillanat.

Ez villant rám az éjből

a csillagok alatt.

Évmilliók lobogtak,

s köröskörül a csend

átszelte, hömpölyögve,

a Tért, a Végtelent.

Alázat szállt szívembe,

majd szóltam: csillagok,

egy lobbanás az égen,

s eltűnök, meghalok,

de parány emberlétem

mégis több és nagyobb:

én tudom, hogy ti vagytok,

s ti nem, hogy én vagyok.