Sík Sándor:
Esti dal


Alszik a kert, eljött az este,
Az ég fehér és bánatos.
Az égből bús, magányos álmok
Aranyló méze harmatoz.

A házból, zsongó lombon át,
Halk zongoraszó kilopózik.
A zene zengő vizein
A lelkem némán ringatózik.

Víg dallam, csengő kacagás.
Hallgatom, némán, komolyan.
Csak tíz lépés! és - boldog Isten!
Mindez oly messze, messze van!

Egy ember jön a ház előtt,
Az ajkán pajkos, könnyű nóta.
Istenem! mintha jönne már
Hosszú, nagy, terhes évek óta.

Jön, hosszú terhes évek óta,
És én oly rég, oly rég lesem.
Jön felém, amióta élek,
És el nem érhet sohasem.

Oly messze-messze minden, minden!
Az éjszaka ölel körül.
És én fölállok, egyenesen,
A súlyos éjben, egyedül.