Heltai Jenő:

Szívem falán

Szívem falán a gond sötétlik,

Egy árny a hófehér falon:

Óh, megöregszel te is egyszer,

Én édes, szőke angyalom.

A szőke haj ezüstre válik,

Barázdás lesz a homlokod,

És csókos ajkad pírja elvész

S a szíved halkabban dobog.

És benne mélyen eltemetve

A régi, régi szerelem,

És szenvedélytelen, szelíden

Fogsz társalogni énvelem.

Ígérd meg azt, hogy kezed akkor

Kezemből vissza nem veszed,

S szeretni fogsz majd akkor is még,

Mikor már én is vén leszek.

Ígérd meg azt, hogy megbocsátod,

Hogy oly nagyon szerettelek,

Hogy rácsókoltam ajakadra

Sok év alatt a zord telet.

Ígérd meg azt, hogy megbocsátod,

Hogy elhervadtál keblemen,

Hogy másnak senkije se voltál,

Csak nékem voltál mindenem.

Ígérd meg azt, hogy szemrehányást

Szíved magadba nem fogad

S nem kéri tőlem soha vissza

Aranyos ifjúságodat.